- ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
- Mire vonatkoznak a jelen Feltételek? A jelen Általános Szerződési Feltételek, illetve az Adatvédelmi Nyilatkozat (a továbbiakban együttesen mint „Feltételek”) azok a Feltételek, melyek alapján Ön honlapjainkhoz hozzáférhet és azokat használhatja, valamint az általunk kínált termékeket vagy szolgáltatásokat biztosítjuk az Ön számára. Az egyértelműsítés érdekében termékeink és szolgáltatásaink korlátozás nélkül tartalmazzák azokat az árukat, melyek online áruházunkon, termékjegyzékeinken, naptárunkon, kvízeinken és versenyeinken keresztül kerülhetnek kiszállításra.
- Miért fontos elolvasni őket? Kérjük, figyelmesen olvassa el a jelen Feltételeket, mielőtt honlapjainkat, szolgáltatásainkat igénybe venné vagy megrendelést hajtana végre. A jelen Feltételek elárulják Önnek azt, kik vagyunk és milyen módon szolgáltatunk Önnek termékeket, hogyan változtathatja, illetve szüntetheti meg Ön vagy mi a szerződést, mi a teendő az esetleges problémák során, valamint további egyéb fontos információkat is közöl. A honlapjainkhoz való hozzáféréssel, azok használatával, szolgáltatásaink igénybevételével, bármely termékünk megrendelésével vagy a velünk történő elektronikus kapcsolatfelvétel által Ön elfogadja a jelen Feltételeket. Amennyiben Ön a jelen Feltételekkel nem értene egyet, a honlap használatára Ön nem jogosult.
- A jelen Feltételek módosítása. Fenntartjuk a jelen Feltételek bármikori megváltoztatásának jogát. Módosítás esetén az ilyen változás a honlapunkon található Általános Szerződési Feltételek oldalának módosításával kerül közzétételre. A módosított Feltételek megőrzik jogszerűségüket és kötelező érvényűnek minősülnek az ott megadott dátumtól abban az esetben is, ha Önt erről a honlapon külön tájékoztatásban nem részesítjük.
- A Feltételek fordításai. A Feltételek eredeti példánya angol nyelven készült. Ugyan több nyelven biztosíthatjuk annak fordított változatát az Ön kényelmének érdekében, bármilyen értelmezési eltérés esetén az angol nyelvű eredeti verzió rendelkezései irányadóak.
- ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
- RÓLUNK & KAPCSOLATFELVÉTEL
- Rólunk. Mi, a Csillámvilág Kft. (a jelen Feltételekben a továbbiakban “mi”, “miénk”, „cégünk”) egy Magyarországon bejegyzett cég vagyunk. Bejegyzett székhelyünk: CsillámVilág Kft., 2370 Dabas, Ady Endre u. 29/a, Magyarország.
- Honlapjaink. Az általunk kínált szolgáltatások és termékek közé tartoznak a teljesség igénye nélkül a csillamvilag.hu, csillamvilag.hu, glitterify.me, glitterifyme.com superstar.hu, snazaroo.hu, mehron.hu, eulenspiegel.hu, diamond-fx.hu, arcfestek.hu, csillam-tetovalas.hu, facepaints.hu, smink-shop.hu, arcfestes.hu, csillam.hu, henna.hu, festosablon.hu, honlapok, valamint a felsorolt honlapok alhivatkozásai, kapcsolódó honlapjai, Facebook oldalai és bármely más online jelenlétünk (a továbbiakban “honlapjaink”).
- Hogyan lépjen kapcsolatba velünk? Vegye fel velünk a kapcsolatot űrlapon ügyfélszolgálati csapatunk, illetve írjon nekünk e-mailt a sales@csillamvilag.hu címre; levelezési címünk: CsillámVilág Kft., Gyömrői út 1288., 1103 Budapest, Magyarország.
- Hogyan léphetünk kapcsolatba Önnel? Amennyiben kapcsolatba kell lépnünk Önnel, azt telefonon tesszük, illetve az Ön által megadott e-mail címre vagy levelezési címre küldött üzenet által.
- RÓLUNK & KAPCSOLATFELVÉTEL
- HONLAPJAINK HASZNÁLATA
- Szellemi tulajdonjogok. A honlapunkon található valamennyi tartalom és működési elem, a teljesség igénye nélkül beleértve a szövegrészeket, grafikákat, logókat, ikonokat, képeket és videókat, valamint azok kiválasztása és elrendezése kizárólagos tulajdonunkat képezi, amely a nemzetközi szerzői jogi törvények védelmét élvezi. Valamennyi, a jelen Feltételekben nem tárgyalt és nem kifejezett jogunkat fenntartjuk. Minden olyan tartalom és működési elem, amely harmadik felek forrásaiból származik és honlapjainkon felhasználásra kerülhet, a harmadik fél (a licencadó és/vagy a szerzői jogok tulajdonosa) tulajdonaként ismerjük el.
- Védjegyeink. A honlapjainkon megjelenő védjegyek, szolgáltatási védjegyek, formatervezési minták és logók (együttesen a továbbiakban mint “védjegyek”) bejegyzett és nem bejegyzett védjegyek, melyek licencadóink tulajdonát képezik. Ön a jelen Feltételekkel elfogadja, hogy semmilyen információra nem hivatkozik vagy nem tulajdonít semmilyen információt licencadóinknak bármely nyilvános kommunikációs eszköz által (pl. sajtóközleményben vagy egyéb honlapokon), azokat hirdetési vagy promóciós célokra, illetve bármely harmadik fél tájékoztatására vagy befolyásolására nem használja fel, valamint nem sokszorosít semmilyen kereskedelmi védjegyet, valamint nem tesz kinyilatkozást a velünk vagy licenctulajdonosainkkal fennálló kapcsolattartásról vagy támogatásról anélkül, hogy az adott védjegy tulajdonosa ehhez írásos beleegyezésével hozzájárult volna.
- Ki használhatja honlapjainkat? Honlapjainkat kizárólag cselekvőképes, jognyilatkozatra képes felnőttek, valamint 14 évnél idősebb, szülő vagy törvényes gondviselő felügyelete alatt álló kiskorú személyek használhatják.
- Honlapjaink elérhetősége. Nem garantáljuk, hogy holnapjaink vagy azok bármely tartalma mindig és akadálymentesen elérhetőek lesznek. Honlapjainkhoz a hozzáférés ideiglenes alapon engedélyezett. Előzetes értesítés nélkül felfüggeszthetjük, visszavonhatjuk, törölhetjük vagy megváltoztathatjuk honlapunk egészét, illetve annak bármely részét. Honlapunk elérhetetlenségéért bármely okból és bármely időtartam során Ön felé nem vállalunk felelősséget. Fenntartjuk a jogot, hogy az Ön honlapjainkhoz (vagy honlapjaink egy részéhez) való hozzáférését bármilyen okból előzetes értesítés nélkül megakadályozzuk, felfüggesszük vagy megszüntessük.
- Honlapjaink tartalmának használata. A jelen Feltételek értelmében nem kizárólagos, nem átruházható engedélyt biztosítunk Önnek a jelen Feltételekben meghatározott időtartamra a honlapjainkon megjelenített tartalmak és azok működései elemei (összességükben mint “Honlaptartalom”) eléréséhez, letöltéséhez, megjelenítéséhez és egy példányának nyomtatásához bármely egyes számítógépen kizárólag az Ön személyes használatára, amennyiben Ön semmilyen módon nem módosítja a Honlaptartalmat és tiszteletben tartja a Honlaptartalomban felsorolt valamennyi szerzői jogra és egyéb tulajdonjogra utaló hivatkozásokat. A Honlaptartalom egyéb módon történő sokszorosítása, módosítása, terjesztése, továbbítása, megosztása vagy közzététele előzetes írásos beleegyezésünk nélkül tilos.
- A közölt adatok megbízhatósága. Honlapjaink tartalma kizárólag általános információk szolgáltatására irányul. Nem célja összességében olyan tanács nyújtása, melyre Önnek támaszkodnia kellene. Mielőtt honlapjaink tartalma alapján bármilyen döntést hozna, illetve tartózkodna annak meghozásától, szükséges azt megelőzően szakemberi vagy szakértői vélemény szereznie. Annak ellenére, hogy valamennyi ésszerű erőfeszítést megteszünk a honlapunkon található adatok frissítésének érdekében, nem jelentjük ki és nem vállalunk felelősséget vagy szavatosságot, akár kifejezett, akár hallgatólagos formában az iránt, hogy a honlapunkon található tartalom pontos, teljes vagy korszerű jellegű.
- Vírusok. Nem vállalunk felelősséget az iránt, hogy honlapjaink biztonságosak, hibamentesek vagy vírusmentesek. Ön felelős számítástechnikai eszközeinek, számítógépes programjainak és platformjának beállításáért annak érdekében, hogy hozzáférhessen honlapjainkhoz. Saját vírusvédelmi szoftver használata javasolt. Honlapjaink nem rendeltetésszerű használata, azoknak vírusok, trójaiak, férgek, logikai bombák vagy más, rosszindulatú vagy technikailag káros tényezők hatásának való kitétele tilos. Szintén tilos honlapjainkhoz, a honlapot tároló szerverhez vagy egyéb szerverhez, számítógéphez vagy honlapjainkhoz kapcsolódó adatbázishoz való jogosulatlan hozzáférésre irányuló tevékenység. Honlapunkat szintén tilos szolgáltatásmegtagadással járó támadás vagy elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadás útján megtámadni. Bármely hasonló jellegű jogsértést jelentünk az illetékes bűnüldözési hatóságoknak, valamint együttműködünk az említett a hatóságokkal úgy, hogy az Ön személyazonosságát felfedjük előttük. Hasonló jogsértés esetén az Ön használati joga honlapunkat illetően azonnali hatállyal megszűnik.
- HONLAPJAINK HASZNÁLATA
- TARTALOMFELTÖLTÉS ÉS -KÖZLÉS RÉSZÜNKRE & HONLAPJAINK RÉSZÉRE
- Elfogadott tartalomfeltöltési és -közlési irányelvek. Honlapjainkra történő tartalomfeltöltés, illetve tartalom részünkre történő megküldése esetén (verseny keretein belül vagy egyéb okból), amelyek az egyértelműsítés érdekében korlátozás nélkül magukba foglalják a megosztott adatokat, megjegyzéseket, fényképeket és bármely egyéb kommunikációs elemeket, Ön kijelenti, hogy:
- Ön a tartalom szerzői jogának birtokosa, valamint hogy a közölt tartalom részünkre történő megküldése nem sérti harmadik felek szellemi tulajdonjogát vagy egyéb jogait.
- Ön fenntartja a tartalomra vonatkozó, tulajdonában lévő valamennyi tulajdonjogát, de Ön korlátozott engedélyt biztosít számunkra a tartalom használatára, tárolására, másolására, annak terjesztésére és elérhetővé tételére honlapjainkon harmadik felek számára térbeli és időbeli korlátozás nélkül. Az egyértelműsítés jegyében ez azt jelenti, hogy korlátlan jogunk van arra, hogy valamennyi olyan adatot használjunk, közzétegyünk és más módon felhasználjunk, melyet Ön honlapjainkon megoszt vagy egyéb módon közzétesz bejegyzések, felmérésekre adott válaszok által és bármely más egyéb módon; Ön ezennel lemond magánélethez vagy a nyilvánossághoz való jogainak, erkölcsi jogainak, valamint a megosztott adatokhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjog megítélésére vonatkozó jogok állítólagos vagy tényleges megsértéséből eredő jogi követeléseiről a közölt adatok általunk történő használatát vagy közzétételét illetően.
- Amennyiben az Ön által megosztott fényképeken más személyek arca is látható, a megosztáshoz valamennyi érintett személytől megkapta a megfelelő hozzájárulást.
- Honlapjainkon tilos bármilyen olyan tartalom megosztása vagy közzététele, amely: fenyegető, rágalmazó, becsmérlő vagy obszcén jellegű; bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg vagy olyan cselekedetre buzdít, amely bűncselekménynek minősül, polgári felelősségvonással jár, vagy egyéb más módon jogsértő; sérti harmadik felek szellemi tulajdonjogát, magánéletét vagy egyéb jogait; számítógépes vírust vagy más romboló elemet tartalmaz; reklámot tartalmaz; illetve hamis vagy félrevezető állításokat fogalmaznak meg vagy tartalmaznak.
- Nem vagyunk képesek és nem tudjuk ellenőrizni a felhasználók által honlapjainkon közzétett valamennyi tartalmat (beleértve korlátozás nélkül a fényképeket és egyéb kommunikációs elemeket), így a hasonló tartalmakért nem vállalunk felelősséget. Fenntartjuk viszont azon jogunkat, hogy bármely tartalom közzétételét megtagadjuk vagy azt egészében vagy részben, bármilyen okból vagy ok nélkül töröljük.
- Teljes körűen együttműködünk a bűnüldöző szervekkel vagy az illetékes hatóságokkal, amennyiben bennünket ezen szervek vagy hatóságok erre kérnek. Fenntartjuk továbbá annak jogát, hogy a jogellenes vagy gyanús tevékenységeket jelentsük a bűnüldöző szerveknek vagy az illetékes hatóságoknak, amennyiben hasonló jellegű tevékenységről saját tevékenységünk által értesülünk.
- Az Ön felelőssége. A jelen Feltételek értelmében Ön felelősséget vállal a honlapjainkra feltöltött és/vagy ott vagy velünk megosztott tartalmakat illetően, valamint hogy az ilyen jellegű hozzájárulások megfelelnek a jelen Feltételek 4.A pontjában foglalt követelményeknek; az említett felelősségvállalás megsértéséből származó károkat illetően Ön felelősséggel és kártérítési kötelezettséget vállal felénk.
- Nézeteink és értékeink. A honlapjainkon egyéb felhasználók által megosztott vélemények nem képviselik a mivéleményünket vagy értékeinket.
- Harmadik féltől származó tartalomért való felelősség. Nem rendelkezünk kötelességgel és nem vállalunk felelősséget egyéb, harmadik felek felé a honlapunkon Ön vagy bármely más felhasználó által megosztott tartalmak pontossága vagy tartalma iránt.
- Elfogadott tartalomfeltöltési és -közlési irányelvek. Honlapjainkra történő tartalomfeltöltés, illetve tartalom részünkre történő megküldése esetén (verseny keretein belül vagy egyéb okból), amelyek az egyértelműsítés érdekében korlátozás nélkül magukba foglalják a megosztott adatokat, megjegyzéseket, fényképeket és bármely egyéb kommunikációs elemeket, Ön kijelenti, hogy:
- TARTALOMFELTÖLTÉS ÉS -KÖZLÉS RÉSZÜNKRE & HONLAPJAINK RÉSZÉRE
- HONLAPJAINKRA VALÓ HIVATKOZÁSOK
- Ön hivatkozást hozhat létre kezdőlapunkra. Ön hivatkozást hozhat létre honlapjaink kezdőlapjára, amennyiben ezt tisztességes és törvényes módon teszi hírnevünk károsítása vagy kihasználása nélkül. Az a honlap, amelyen Ön a hivatkozást létrehozza, minden tekintetben köteles megfelelni a jelen Feltételek 4. pontjában meghatározott tartalmi követelményeknek.
- Ön mire nem jogosult? Ön nem jogosult hivatkozás létrehozására olyan módon, amely bármilyen nem létező társulási, jóváhagyási vagy támogatási formát sugall részünkről. Honlapjainkra utaló hivatkozásokat Ön nem jogosult létrehozni olyan honlapokon, amelyek nem az Ön tulajdonában vannak. Fenntartjuk a hivatkozási engedély előzetes értesítés nélküli visszavonásának jogát.
- Harmadik fél honlapjainak felügyelete. Azon részek, melyekkel honlapjaink harmadik felek által szolgáltatott egyéb honlapokra és forrásokra hivatkoznak, kizárólag az Ön informálását szolgálják. A harmadik fél általi honlapok vagy források tartalmát nem felügyeljük, így a hivatkozott honlapokon található, illetve a mi honlapunkon felhasználóink által megosztott vagy harmadik felek által közzétett bármely adatokért nem vállalunk felelősséget.
- HONLAPJAINKRA VALÓ HIVATKOZÁSOK
- FELELŐSSÉGÜNK KORLÁTOZÁSA
- Felelősségkizárási nyilatkozat, felelősségkorlátozás. Honlapjaink tartalma és működőképessége azon egyetértésen alapulva kerül szolgáltatásra, hogy nem nyújtunk szakmai tanácsadást és szolgáltatásokat az Ön részére. A jelen honlapok valamennyi tartalmát és azok működését azok “aktuális állapotában” biztosítjuk, bármilyen kifejezett vagy hallgatólagos felelősségvállalástól mentesen, beleértve korlátozás nélkül az értékesítésükre és az adott célra való alkalmasságukra vonatkozó vélelmezett felelősségvállalást. Sem mi, sem a harmadik felek által közzétett tartalmak szolgáltatói nem vállalnak semmilyen kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget honlapjaink tartalmának tulajdona, pontossága és megfelelősége iránt.
- Káresetekért való felelősség kizárása. Sem minket, sem a harmadik felek tartalmainak szolgáltatóit nem terheli felelősség semmilyen esetleges veszteségért vagy kárért, függetlenül annak szerződéses, jogsértési (beleértve a gondatlanságot is), törvényes kötelességszegési vagy egyéb jogalapon való kialakulásától abban az esetben sem, ha a veszteségek vagy károk előreláthatóak, illetve az alábbiakkal állnak összefüggésben:
- termékeink és/vagy szolgáltatásaink, beleértve honlapjaink használatát vagy használatuk lehetetlenségét;
- honlapjainkon megjelenő tartalmak használata vagy azokra való támaszkodás;
- nyereség-, értékesítés-, üzlet- vagy bevételkiesés;
- üzletfolyamatok megszakítása;
- tervezett megtakarítások kiesése;
- üzleti lehetőség, a jó hírnév vagy jóhiszeműség megszűnése; illetve
- bármilyen közvetett vagy következményszerű kár vagy veszteség.
- Korlátozásmentesség/Teljes körű felelősség. A jelen Feltételek értelmében semmilyen tényező nem zárja ki vagy korlátozza felelősségünket a mi gondatlanságunkból történő haláleset vagy fizikai sérülés esetén, illetve bármely olyan felelősségkörünkben, mely a vonatkozó jogszabályok alapján korlátlan és teljes körű.
- Technikai károkért való felelősség. Nem vállalunk felelősséget olyan veszteségért vagy károkért, melyet vírus, elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadás vagy egyéb, az Ön számítógépes berendezéseit, számítógépes programjait, adatait vagy egyéb tulajdonát megfertőző technikailag káros tényező okoz honlapjaink Ön által történő használata, annak bármilyen tartalmának letöltése vagy rajta található hivatkozás által elért honlap használata során.
- Felelősségkorlátozás üzletünkből történő megrendelés során. Felelősségünk semmilyen esetben sem haladhatja meg az Ön által a boltból történő megrendelés során kifizetett teljes költség összegének megtérítését.
- FELELŐSSÉGÜNK KORLÁTOZÁSA
- ÁRUHÁZ: TERMÉKEINK
- A termékek a képektől kissé eltérhetnek. A honlapunkon szereplő termékképek kizárólag illusztrációs célokat szolgálnak. Annak ellenére, hogy valamennyi ésszerű erőfeszítést megtettünk a színek pontos megjelenítésére, nem vállalhatunk felelősséget a készülék kijelzőjén megjelenített színek általi pontos termékszín-tükrözés iránt. A termék így az említett képektől kissé eltérhet.
- A termék csomagolása változhat. A termék csomagolása eltérhet a honlapjainkon szereplő képeken látható csomagolástól.
- A termékek kisebb módosításai. Megváltoztathatjuk a terméket:
- a vonatkozó jogszabályok és szabályozási követelmények változásainak értelmében; valamint
- kisebb technikai módosítások és javítások végrehajtásának céljából.
- ÁRUHÁZ: TERMÉKEINK
- ÁRUHÁZ: MEGRENDELÉS
- Hogyan fogadjuk el az Ön rendelését? Az Ön megrendelésének általunk való elfogadására az erről Önnek kiküldött e-mail által kerül sor, mely időben egyúttal létrejön a szerződés közöttünk és Ön között. Eseti megítélésünk értelmében tartjuk fenn azon jogunkat, hogy b a megrendeléseket egyaránt elfogadjuk egyéb kommunikációs felületen történő közlésük, többek között e-mailen, telefonon, személyesen stb. során is.
- Amennyiben az Ön rendelését nem tudjuk elfogadni. Amennyiben az Ön rendelését nem vagyunk képesek elfogadni, erről a tényről Önt tájékoztatjuk, és a termékért nem számolunk fel költséget. Hasonló eset akkor állhat fenn, ha a termékkészlet elfogyott, ha ésszerű tervezés által sem előrelátható váratlan forráskorlátozás áll fenn részünkről, amennyiben hibát találtunk a termék árában vagy leírásában, vagy nem tudjuk teljesíteni az Ön által meghatározott szállítási határidőt.
- Az Ön rendelésazonosító száma. Az ön rendelését rendelésazonosító számmal látjuk el, és a megrendelés elfogadásakor azt közöljük Önnel. A megrendelést illetően történő kapcsolatfelvétel során a rendelésazonosító szám megosztása munkánkat jelentősen megkönnyíti.
- A rendelés megváltoztatása. Megrendelését Ön a megrendelés elküldését követően annak kiszállításáig bármikor módosíthatja a sales@csillamvilag.hu e-mail címen.
- Fizetési lehetőségek. A biztonság és a védettség érdekében kizárólag bankokat, postaszolgálatokat és nemzetközileg elismert fizetési módokat alkalmazunk a fizetési műveletek elvégzésére.
- Jelszavak. Ön teljes körű felelősséget vállal a megrendelések és tranzakciók jelszó megadása általi végrehajtásáért. Javasoljuk, hogy jelszavait biztonságos, titkos helyen tartsa távol a kíváncsi tekintetekől. Szintén javasoljuk, hogy jelszavát ne írja el, mivel ez jogosulatlan személyek hozzáféréséhez vezethet. Nem vállalunk felelősséget az Ön nevében illetéktelen személyek által végrehajtott tranzakciókért, a könyvelt vagy elszámolásra váró pénzügyi vagy nem pénzügyi veszteségekért, illetve az ilyen tevékenységből eredő bizalmas információk vesztéséért.
- Szállítási költségek. Az online árhuáz termékoldalain feltüntetett árak nem tartalmazzák a szállítási költségeket. A megrendelés teljes kiszállítási költsége azonban kiszámításra és megjelenítésre kerül a fizetési folyamat során, mielőtt a megrendelés kifizetése megvalósulna.
- ÁRUHÁZ: MEGRENDELÉS
- ÁRUHÁZ: VISSZAVONÁS ÉS MEGTÉRÍTÉS
- Az Ön megrendelésének visszavonása. Önnek jogában áll a velünk kötött szerződést felbontani, amennyiben:
- Ön hibás vagy helytelenül leírt terméket vásárolt. Ebben az esetben megtérítjük Önnek a termék árát vagy a terméket szükség szerint kijavítjuk vagy kicseréljük, illetve a megrendelt szolgáltatást újra elvégezzük.
- A terméket illetően 180 napon belül elállhat a szerződéstől. Önnek a vonatkozó jogszabályok értelmében jogában áll a leadott rendelést 14 napon belül visszavonni és az ár teljes megtérítését kérni. Mi erre Önnek 180 napot biztosítunk, túllépve ez által a törvény által szabályozott határidőt is. Ennek részletesebb leírását a továbbiakban olvashatja.
- Hibáztunk valamiben, vagy előzetesen közöltük Önnel a részünkről felmerült hibákat. Amennyiben az (i) – (iv) pontok alapján meghatározott okokból Ön szerződést bont velünk, a szerződés azonnal megszűnik, és teljes egészében visszatérítjük Önnek minden olyan termék árát, amely nem került kiszállításra; ezen felül Ön kártérítésre is jogosult. Ennek okai:
- közöltük Önnel az Ön által rendelt termék árában vagy leírásában vétett hiba tényét, amely miatt Ön a szerződéstől el kíván állni;
- fennáll annak kockázata, hogy a termékek kiszállítása jelentős késésbe ütközik hatáskörünkön kívül eső események miatt;
- technikai okok miatt felfüggesztettük a termékek szolgáltatását, illetve azok jövőbeli technikai okokból történő felfüggesztéséről értesítettük Önt
- törvényes joga van a szerződés megszüntetésére valamely általunk elkövetett hiba okán.
- Meddig állhat el Ön a szerződéstől? Az Ön mozgástere annak függvényében változik, hogy milyen terméket rendelt, és az milyen módon kerül kiszállításra.
- Szolgáltatásokat vásárolt? Amennyiben így van, ez esetben 14 nap áll az Ön rendelkezésére az általunk küldött, a rendelést megerősítő e-mail kiküldését követően. Amennyiben viszont a szolgáltatások már részünkről teljesítésre kerültek, Önnek már nem áll jogában a szerződéstől elállni akkor sem, ha még a korábban említett határidőben is tenné ezt. Amennyiben azt követően törli a szolgáltatásokat, miután azok teljesítése már megkezdődött részünkről, Ön addig köteles a szolgáltatások kifizetésére, amíg a törlésről minket nem értesít. Amennyiben tanfolyamon való részvételt vásárolt, azt legkésőbb 5 munkanappal a tanfolyam kezdetét megelőzően áll módjában törölni. Amennyiben kevesebb, mint 5 munkanappal a tanfolyam kezdete előtt mondja le a részvételt, vagy a tanfolyamon nem jelenik meg, jogunk van arra, megtartsuk (amennyiben Ön előre fizetett) vagy igényeljük Öntől (amennyiben még nem fizette meg) a tanfolyam díját.
- Árucikkeket vásárolt? Amennyiben így van, az Önnek (vagy az Ön által megbízott személynek) való kézbesítés napjától számítva 180 nap áll az Ön rendelkezésére, kivéve, ha:
- Az Ön árucikkeinek szállítása több szállítmány által valósul meg különböző napok során. Ebben az esetben 180 nap áll az Ön rendelkezésére attól a naptól, amelyen Ön (vagy az Ön által megbízott személy) az árucikkek utolsó szállítmányát átvette.
- Az Ön árucikkeinek rendszeres kiszállításai valósulnak meg egy meghatározott időtartam során. Ebben az esetben 180 nap az Ön rendelkezésére attól a naptól, amelyen Ön (vagy az Ön által megbízott személy) az árucikkek legelső szállítmányát átvette.
- Amikor Ön már nem állhat el a szerződéstől. Ön már nem élhet az elállás jogával, amennyiben:
- a megrendelt szolgáltatások esetében azok teljesítése megtörtént; ez abban az esetben is érvényes, amennyiben még tart a lemondási időszak;
- egészségügyi védelemre vagy higiéniai célra zárolt termékek esetében, amennyiben ezek a termékek átvétele után felbontásra kerültek;
- minden olyan termék esetében, melyek a szállítást követően elválaszthatatlanul összekeverednek más tárgyakkal.
- Hogyan közölje velünk a szerződéstől való elállást és annak megszüntetését? Amennyiben szeretne a velünk kötött szerződéstől elállni, kérjük keressen fel bennünket a sales@csillamvilag.hu címen. Kérjük, adja meg az Ön nevét, lakcímét, a rendelés részleteit szükség szerint, valamint az Ön telefonszámát és e-mail címét.
- A megtérítés módja. Amennyiben megtérítésre kerül sor, a fizetést követő 14 munkanapon belül megtérítjük az Ön által kifizetett teljes összeget az igénybe vett tranzakciós forma által. Jogosultak vagyunk azonban levonásokat eszközölni a fizetett ár értékéből az alábbi esetekben.
- A termékek visszavétele a szerződés megszűnését követően. Amennyiben Ön bármilyen okból megszünteti a szerződést az követően, hogy az Ön részére a termékek kiszállításra kerültek vagy Ön átvette őket, ezeket Ön köteles részünkre visszaküldeni. Ez csomagküldő szolgálat által, postai úton teheti meg. Visszaküldési címünk: CsillámVilág Kft., Gyömrői út 128., 1103 Budapest, Magyarország. Amennyiben Ön a szerződéstől való elláláshoz való jogát kívánja gyakorolni, az erre vonatkozó értesítést követő 14 napon belül Ön köteles a terméket visszaküldeni a megadott címünkre.
- A visszaküldési költségek megtérítésének feltételei.
- A visszaküldési költségek megtérítését biztosítjuk az Ön részére, amennyiben:
- a megrendelt termékek hibásak vagy helytelen azok leírása;
- Ön a szerződéstől való elállás mellett dönt annak okán, hogy közöltük Önnel a termék vagy a jelen Feltételek esedékes módosításának tényét, a termék árában vagy leírásában történt hibákat, a szállítás késedelmét hatáskörünkön kívül álló okok miatt, illetve ha Ön erre jogosult olyan okból, amely a mi hibánkból kifolyólag jött létre; valamint
- bármely más egyéb körülmény esetén (beleértve amennyiben Ön a szerződéstól való elállásának jogával élne) a visszaküldés költségei Önt terhelik.
- A visszaküldési költségek megtérítését biztosítjuk az Ön részére, amennyiben:
- A megtérítésből történő levonások. Amennyiben Ön a szerződéstól való elállásának jogával élne:
- Jogosultak vagyunk az Önnek megtérített árösszeg csökkentésére (kivéve a szállítási költségeket) az áruk értékcsökkenésének figyelembe vételével, amennyiben erre olyan, az Ön használata általi módon került sor, amely az üzletben nem lenne megengedett. Amennyiben az áru ellenőrzését megelőzően térítjük meg Önnek a fizetett árat, és később derül ki számunkra, hogy Ön az árut elfogadhatatlan módon kezelte, Ön köteles az ennek megfelelő összeg kifizetésére részünkre.
- A szállítási költségek teljes körű megtérítése során az általunk kínált lehetőségek közül a legkevésbé költséges szállítási móddal járó szállítási költségek kerülnek megtérítésre. Például ha egy terméket 3-5 napon belül szállítunk egy bizonyos áron, de az Ön kérésének a terméket 24 órán belül magasabb áron szállítjuk ki, kizárólag azt az összeget vagyunk kötelesek Önnek megtéríteni, amelyet Ön az olcsóbb szállítási lehetőségért fizetett volna.
- Amennyiben a termék szolgáltatás, bármely szolgáltatás árának megtérítéséből jogosultak vagyunk levonni egy bizonyos összeget arra az adott időszakra vonatkozóan, mely során a szolgáltatás teljesítésre került; ez az időszak azzal a nappal ér véget, melyen Ön a szerződéstől való elállás jogával élt és azt közölte felénk. Az így számolt összeg ár-érték arányos lesz a nyújtott szolgáltatásokkal, valamint a szerződés teljesítésének teljes összegével is.
- Mikor kerül sor a költségek megtérítésre? Az Ön részére esedékes költségek megtérítését minden esetben az első lehetséges alkalommal végrehajtjuk. Amennyiben Ön a szerződéstől való elállás jogával élt, ebben az esetben:
- a megtérítés a termék visszaküldésének napjától számított 14 napon belül esedékes, amennyiben a termékek árucikkek.
- minden egyéb esetben a megtérítés a szerződéstől való elállás napjától számított 14 napon belül esedékes.
- Az Ön megrendelésének visszavonása. Önnek jogában áll a velünk kötött szerződést felbontani, amennyiben:
- ÁRUHÁZ: VISSZAVONÁS ÉS MEGTÉRÍTÉS
- ÁRUHÁZ: TERMÉKEK ÉS SZÁLLÍTÁS
- A szállítás során keletkezett károk. Amennyiben a termék szállítás közben megsérült, Ön köteles visszautasítani a szállítmány átvételét, és kérjük, hogy azt küldesse vissza nekünk. Ebben az esetben Ön szintén köteles a szállítási vállalat alkalmazottja által aláírt káresemény-jelentést is megküldeni részünkre annak érdekében, hogy az árucikk árának megtérítését vagy annak helyettesítését igényelhesse.
- Az árucikk átvizsgálásának kötelessége. A termékek sértetlenségének azonnali ellenőrzése a szállítást követően az Ön felelőssége. Amennyiben a megrendelt termék sérült vagy minőségi problémákkal jellemezhető állapotban került kézbesítésre, Ön köteles minket a kézbesítéstől számított 24 órán belül tájékoztatni az online áruház által elérhető „Return” funkció segítségével. Ezt követően a szóban forgó sérült termékeket Ön köteles 5 munkanapon belül visszaküldeni az eladónak az alábbi címre: „CsillamVilag Kft., Gyömrői út 128., 1103 Budapest, Magyarország”. Amennyiben Ön túllépi a 24 órás információs határidőt, az ügyet nem áll módunkban kivizsgálni. Amennyiben vizsgálataink arra a következtetésre jutnak, hogy az Ön követelése helytálló, felelősségünk az Ön által fizetett összeg teljes megtérítésére korlátozódik. Nem vállalunk felelősséget semmilyen üzleti károkért, illetve egyéb könyvelt vagy elszámolásra váró pénzügyi vagy nem pénzügyi veszteségért. Szintén nem vállalunk felelősséget az ügyfél által a megrendeléssel, megtérítéssel vagy visszaküldéssel kapcsolatban megadott hiányos vagy helytelen adatok iránt.
- Kiküldési határidők. A legtöbb raktáron lévő árucikk kiküldése általában a teljes ár befizetésének elkönyvelésétől számított 48 órán belül kerül végrehajtásra. Ritka esetekben azonban ezen árucikkek kiküldése akár a teljes ár befizetésének elkönyvelésétől számított 21 munkanapig is eltarthat. A raktáron nem lévő termékek kiküldése jelentősen hosszabb időt vehet igénybe.
- Szállítási határidők. A szállítási határidő a feldolgozási idő (amely a kiküldésig tart), valamint a szállítótól függő szállítási idő kombinációjával kerül megállapításra. Amennyiben a termékek egyszeri szolgáltatások, a szolgáltatásokat teljesítését a megrendelés során az Önnel egyeztetett napon kezdjük el. A szolgáltatások becsült teljesítésének időpontja szintén a megrendelési folyamat során Önnek megadott határidőben esedékes. Amennyiben egy termék honlapján, e-mailben vagy egyéb kommunikáció során szállítási határidő vagy időtartam kerül meghatározásra, ez csupán a fogyasztó kényelmét szolgálja és a “várható” időpontot jelzi, nem a kiszállítás tényleges határidejének meghatározását jelenti és nem kötelező érvényű.
- Mikor dolgozzuk fel a megrendeléseket és azok kiküldését? A megrendelések hétköznap kerülnek feldolgozásra és kiküldésre; a hétvégén, ünnepnapokon vagy munkaszüneti napokon beérkező megrendelések a következő vagy az azt követő munkanapon kerülnek feldolgozásra.
- Amennyiben a termék nem található raktáron. Amennyiben a megrendelés egésze vagy egy része nincs raktáron, erről e-mailben tájékoztatjuk Önt, jelezve a várható kiküldés dátumát. Fenntartjuk a jogot, hogy a rendelés egyes részeit korábban kiküldjük, mivel nem vagyunk kötelesek az egész megrendelést egységesen, egy csomagban kiküldeni.
- Amennyiben Ön gyorsított kézbesítést igényel. Amennyiben Ön arra kér minket, hogy a kiküldetést felgyorsítsuk a kézbesítés célzott határidejének betartása érdekében, hasonló megrendelést kizárólag a legnagyobb ésszerű erőfeszítés elvének értelmében áll módunkban elfogadni, felelősségvállalástól mentesen az esetleges késedelem következményeiért.
- Szállítási költségek. Valamennyi szállítási mód használatáért szállítási költségeket számolhatunk fel Önnek. A szállítási költségek a szállítás ütemétől (szokásos, gyorsított stb.), a megrendelt termékek súlyától és értékétől, valamint a kézbesítési cím elhelyezkedésétől függenek. Ezek a költségek a piaci feltételek és a szállító(k) árjegyzéke(i) alapján változhatnak. Honlapunkon folyamatosan elérhetőek a legfrissebb, érvényes szállítási költségek. A szállítási költség az online áruházban mindig megjelenésre kerül a fizetési folyamat során, mielőtt Ön a megrendelés árát kifizetné.
- Felelősség kizárása a hatáskörünkön kívül eső késedelmekért. Amennyiben termékeink kínálatát valamilyen hatáskörünkön kívül eső esemény késlelteti, az első adandó alkalommal felvesszük Önnel a kapcsolatot az Ön tájékoztatása érdekében, valamint megteszünk minden intézkedést a késedelem hatásainak mérséklése érdekében. Amennyiben ez részünkről megtörténik, nem vállalunk felelősséget az esemény okozta késésekért; ellenben ha jelentős késedelem kockázata áll fenn, Ön jogosult felvenni velünk a kapcsolatot a szerződéstől való elállást, valamint a megfizetett, de kézbesítésre nem került termékek költségeinek megtérítését illetően. Az Ön, a szállítási vállalat vagy egyéb befolyásolhatatlan körülmények által okozott késedelem okán Ön nem jogosult kártérítés követelésére részünkről.
- ÁRUHÁZ: TERMÉKEK ÉS SZÁLLÍTÁS
- ÁRUHÁZ: FIZETÉSI LEHETŐSÉGEK
- Fizetési módok. Elfogadhatunk egy vagy több fizetési módot is. Az elfogadott fizetési módok listája elérhető honlapunkon. Fenntartjuk a fizetési módok előzetes figyelmeztetés nélkül történő hozzáadására vagy eltávolítására irányuló jogunkat.
- Kezelési költségek. Valamennyi fizetési mód használatáért kezelési költséget számolhatunk fel.
- Mikor jön létre az Ön fizetési kötelessége? Minden megrendelést, beleértve annak szállítási költségeit, valamint a fizetési mód kezelési költségét, Ön köteles előre kifizetni (kivéve a kézbesítés esetén történő készpénzes fizetés során). Az Ön megrendelését kizárólag a teljes befizetés könyvelését követően áll módunkban feldolgozni.
- Kései fizetés esetén késedelmi kamatot számolhatunk fel Önnek. Amennyiben Ön a fizetési határidőn belül nem végzi el az előzetes befizetést, a megkésett befizetés összegére előre meghatározott kamatot számolhatunk fel. Az így meghatározott kamat az esedékesség napjától az esedékes összeg tényleges befizetésének időpontjáig tartó időszak során napi felszámolásra kerül a befizetést megelőzően, vagy utólagosan. Ön köteles valamennyi késedelmes befizetés a felszámolt kamattal együtt befizetni részünkre.
- Számlák. A szállítmányban egy nyomtatott számlát is mellékelünk. Az online fizetési folyamat során meghatározásra kerül a fizetendő összeg, és ezt valamennyi gyakorlati célra számlaként lehetséges elkönyvelni. Szükség esetén szintén használhatja az online áruház oldalának nyomtatott verzióját számla gyanánt.
- Szerződéstől való elállásunk joga a fizetés hiányában. Fenntartjuk annak jogát, hogy valamennyi olyan megrendelést töröljünk, amely során a megrendelés megerősítésétől számított 14 munkanapon belül Ön nem hajtja végre a teljes összeg befizetését.
- ÁRUHÁZ: FIZETÉSI LEHETŐSÉGEK
- 12. CÍMJEGYZÉKEK, ADATTÁRAK
- Honlapjaink (“adattáraink”) bármely címjegyzékére való belépés, regisztráció, feliratkozás, vagy azon történő megosztás által, beleértve a teljesség igénye nélkül a festési- és modell-címjegyzékekben való keresést, Ön elfogadja a következő feltételeket:
- Kiskorú személyek iránti felelősség. Ön köteles teljes körű felelősséget vállalni a kiskorúak címjegyzékben történő szerepeltetése iránt az alábbi feltételek mellett:
- Amennyiben kiskorú személyek nyilvántartását biztosítja, Ön ezt kizárólag a kiskorú szülőjeként vagy törvényes gyámjaként teheti.
- 13 évnél fiatalabb személyek nem rendelkezhetnek regisztrált profillal címjegyzékeinkben.
- A nyilvántartásba vett kiskorú hozzátartozó általi megsértése a jelen Feltételeknek az Ön által elkövetett jogsértésnek minősül.
- Ön vagy az Ön által nyilvántartásba vett kiskorú nem jogosult felnőtteknek szóló vagy nem megfelelő jellegű képek feltöltésére. Időről időre tanácsot adhatunk Önnek a kiskorúak profiljaira vonatkozó egyéb irányelvekről vagy feltételekről, amelyeknek Ön köteles megfelelni.
- Valós képviseltetés. Azok a személyek, akik magukat vagy kiskorú hozzátartozóikat a címjegyzékekben szerepeltetik, vállalják önmaguk (vagy kiskorú hozzátartozóik) valós, pontos és jóhiszemű képviseltetését.
- Nyilvántartásból való törlés. A címjegyzékekben nyilvántartásba vett személyek vagy azok kiskorú hozzátartozói a nyilvántartásból bármely okból vagy ok nélkül törlésre kerülhetnek.
- Az Ön adatai. Amennyiben Ön saját magát vagy kiskorú hozzátartozóit a címjegyzékek nyilvántartásába veteti, kérjük, fontolja meg, hogy az interneten közzétett adatok teljes eltávolítása lehetetlenné válhat, beleértve a címjegyzékben szereplő valamennyi adatot. Ennek értelmében fenntartjuk annak jogát, hogy bármely kommunikációs eszköz által bármilyen célra közzétegyük, ne tegyük közzé, illetve ne töröljünk semmilyen Ön által szolgáltatott adatot. Nem vállalunk felelősséget semmilyen könyvelt vagy elszámolásra váró, pénzügyi, vagy nem pénzügyi jellegű veszteségért, káresetért, elszenvedett fájdalomért vagy szenvedésért, melyet az Ön által megadott adatok kezdeti vagy folyamatos megjelenése, illetve megjelenésének hiánya okozhat.
- Biztonság a kapcsolattartás során. Amennyiben Ön kapcsolatba kerül egy lehetséges ügyféllel (magánszeméllyel vagy céggel), aki Önt címjegyzékünk böngészése során fedezte fel vagy erre irányuló állítást tesz, kérjük, használja legjobb megítésélét az ilyen személyekkel vagy céggel folytatott további kapcsolattartás tekintetében. Hasonlóképpen, amennyiben Ön fedez fel egy profilt a címjegyzékünkön keresztül, kérjük, használja legjobb megítélését az ilyen személyekkel vagy cégekkel folytatott további kapcsolattartás tekintetében. Javasolt, hogy mindig ellenőrizze le azok hivatkozásait és személyazonosságát. Amennyiben Ön a kapcsolattartással nem ért egyet, kérjük, ne is tegye azt. Nem vállalunk felelősséget semmilyen könyvelt vagy elszámolásra váró pénzügyi vagy nem pénzügyi jellegű veszteségért, kárért, káresetért, elszenvedett fájdalomért vagy szenvedésért, melyet az ilyen személyekkel vagy cégekkel folytatott kapcsolattartás, illetve azon személyek cselekedetei, tétlensége vagy hamis állításai okoztak.
- A használat szigorú tilalma. Ön nem jogosult a címjegyzékek bármilyen módon történő használatára, amennyiben Önt a múltban jogerősen elítélték erőszakos vagy szexuális vonatkozású bűncselekmény elkövetéséért, ha Ön korábban szolgáltatásainktől történő eltiltásban részesült vagy olyan személlyel áll kapcsolatban, akire a szolgáltatás használatának tilalma vonatkozik. A címjegyzékek használata felnőtt vagy kiskorú személyek bármilyen módon történő megkárosítása céljából szigorúan tilos.
- Kiskorú személyek iránti felelősség. Ön köteles teljes körű felelősséget vállalni a kiskorúak címjegyzékben történő szerepeltetése iránt az alábbi feltételek mellett:
- Honlapjaink (“adattáraink”) bármely címjegyzékére való belépés, regisztráció, feliratkozás, vagy azon történő megosztás által, beleértve a teljesség igénye nélkül a festési- és modell-címjegyzékekben való keresést, Ön elfogadja a következő feltételeket:
- 12. CÍMJEGYZÉKEK, ADATTÁRAK
- NAPTÁR
- A naptárban megadott információk és a felelősség kizárása. A naptárban megadott adatok kizárólag tájékoztató jellegűek és azok “aktuális állapotában” kerülnek feltüntetésre azon egyetértésen alapulva, hogy cégünk nem nyújt szakmai tanácsadást és szolgáltatásokat. Sem cégünk, sem a harmadik felek tartalmainak szolgáltatói nem vállalnak kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget a közölt adatok tulajdonjogai, pontossága, korszerűsége, megfelelősége, relevanciája vagy jelentősége iránt. A naptár változásai, adatai, téves tájékoztatása, működése, üzemzavarai vagy működésképtelensége által létrejött helyzetekért nem vállalunk felelősséget és kötelezettségeket.
- NAPTÁR
- 14. KVÍZEK, JÁTÉKOK ÉS VERSENYEK
- A jelen Feltételek és a honlap valamennyi versenyének oldalán közzétett bármely feltétel ellentmondása esetén a versenyek oldalán szereplő feltételek érvényesülnek.
Kvízeket, játékokat és versenyeket azok “aktuális állapotában” hirdetünk meg, azok során a zsűri döntése végleges. Az eredmények felülvizsgálatának vagy azok kifogásolásának lehetősége kizárt. - Nem vállalunk felelősséget semmilyen könyvelt vagy elszámolásra váró pénzügyi vagy nem pénzügyi jellegű veszteségért, káresetért, elszenvedett fájdalomért vagy szenvedésért, amelyet az említett versenyek során megítélt díjazás közvetlenül vagy közvetve okozott.
- Ugyan a versenyek nyitottak a nyilvánosság számára, a rajtuk való részvétel joga nem követelhető meg. Fenntartjuk annak jogát, hogy megakadályozzuk az Ön részvételét a versenyeken vagy elutasítsuk az Ön valamennyi jelentkezési kísérletét bármilyen okból vagy ok nélkül.
- A jelen Feltételek és a honlap valamennyi versenyének oldalán közzétett bármely feltétel ellentmondása esetén a versenyek oldalán szereplő feltételek érvényesülnek.
- 14. KVÍZEK, JÁTÉKOK ÉS VERSENYEK
- ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
- A jelen Szerződési Feltételek más személyre átruházhatóak. A jelen Feltételek által létrejött jogainkat és kötelezettségeinket jogunkban áll egy másik társaságra vagy szervezetre átruházni.
- Az Ön jogainak átruházásához a mi engedélyünk szükséges. Ön kizárólag akkor jogosult a jelen Feltételek értelmében létrejött jogait és kötelezettségeit más személyre átruházni, amennyiben ehhez mi írásban hozzájárultunk.
- Egyéb személyek szerződéses kizárása a jelen Feltételek által (kivéve az Önért kezeskedő személyeket). A jelen Feltételek által Ön és cégünk között jön létre szerződéses kapcsolat. Semmilyen egyéb személyek részére nem határoznak meg jogokat, illetve azok a jelen Feltételek által létrehozott jogok érvényesítésére nem jogosultak.
- Amennyiben a jelen szerződés egy része jogerős bírósági ítélet alapján érvényességét veszíti, a fennmaradó rész érvényessége folytatódik. A jelen Feltételek valamennyi bekezdése önálló érvényességgel rendelkezik. Amennyiben bármely bíróság vagy illetékes hatóság úgy dönt, hogy ezek bármelyike érvényét veszíti, a fennmaradó bekezdések teljes körű hatályossága és érvényessége folytatódik.
- A szerződés rendelkezéseinek késleltetett érvényesítése esetén is fenntartjuk ennek jogát a későbbiekben. Amennyiben nem ragaszkodunk ahhoz, hogy Ön bármely, a jelen Feltételek alapján meghatározott kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget, illetve amennyiben a szerződésszegés miatt Ön ellen irányuló intézkedések végrehajtását későbbre halasszuk, ez nem jelenti azt, hogy Ön többé nem köteles szerződéses kötelezettségeinek eleget tenni, illetve szintén nem akadályozza meg azt, hogy Ön ellen a későbbiekben intézkedéseket foganatosítsunk. Például amennyiben Ön nem hajtja végre a szükséges befizetést, és mi ennek ellenére felhívás nélkül továbbra is szolgáltatjuk a megrendelt termékeket, továbbra is jogosultak vagyunk Önt az esedékes befizetés későbbi végrehajtására kötelezni
- A jelen Feltételek, valamint annak tárgya és megalakulása a magyar jog vonatkozó jogszabályainak hatálya alatt áll, valamint Magyarország bíróságai nem kizárólagos jogkörrel rendelkeznek felette. Vitás helyzet vagy nézeteltérés esetén azonban első lépésként az érintett felek kötelesek a kialakult helyzet békés, egymás közti elrendezésére törekedni.
Frissítve: 2018. június 25..